Láthatatlan maffia 6.
Pompei
Még itthon, az internetet túrva találunk egy magyar nyelvű weboldalt, ami Nápoly és környékére kínál idegenvezetést, lát el jó tanácsokkal. Olyan ismerős a név, Valkai Erzsébet. Aztán persze beugrik. Sokszoros magyar aztán olasz válogatott vízilabdázó, két olimpián szerepelt, jelenleg is aktív, a Posillipoban dobálja a gólokat. Naná, hogy megy az e-mail, kedves Erzsébet, kik vagyunk, mik vagyunk, mit szeretnénk, stb. A válasz minden igényt kielégít, Erzsi sorolja a lehetőségeket, programokat, egy nagy baja van a dolognak, hogy az árakat is. Szívjuk a fogunkat, aztán osztunk-szorzunk, kihúzunk és marad két nap Erzsivel olyan látnivalókra, amikről előre sejtjük, hogy egyedül kevesek lennénk hozzájuk, szükségünk lesz egy helyi szakértőre, akivel ráadásul egy nyelvet beszélünk. Többszöri levélváltás és egy telefonbeszélgetés után – amin jókat derülünk – letisztul az elképzelés, majd telefonálunk ha megérkeztünk. Mario teraszáról ez nem olyan egyszerű, aztán persze sikerül, hamar tegeződésre váltunk, holott majd csak másnap fogjuk látni egymást először.
A bejárat megadja az alapot
Háttérben a nagy színház
Ókori forgalom a főutcán
Utcai büfés
Erzsi navigál, hol jöjjünk ki az autópályáról, merre kanyarodjunk, melyik camping bejáratánál fog minket várni közvetlenül Pompei mellett. Simán megy minden, gyors bemutatkozás, és elégedetten bólintunk, hiba itt nem lesz, Erzsi a legolaszabb olaszok stílusában vesz szárnyai alá, intézi a parkolónkat, a kávét, a belépőjegyet és megelőzve a hosszú sorokban kígyózó turistákat, gyakorlatilag a kézfogás után öt perccel már Pompei egykori színházának nézőterén üldögélünk és törölgetjük megizzadt homlokunkat. Próbáljuk befogadni azt a rengeteg információt, ami Erzsi ránk zúdít, de mégsem személytelen az egész, nem olyan mintha magnóról mondaná, minden rezdülésünkre odafigyel, kérdés nélkül is válaszol, mesél és mesél és mesél.
Erzsi mindig lendületben
Az a csap azért gyanús
Ólom vízvezeték, na persze
Ez is vizesblokk, a fürdő
Aki visszament
A Vezúv lankái alatt
Ennyi maradt a bazilikából
Apollóval szemben
Itt érezni a méreteket
Végignézzük a legfontosabb és legérdekesebb látnivalókat, megint előzünk jó pár csoportot a kuplerájnál, bepillantást kapunk az ókori életbe, elámulunk a szinte tökéletes minőségben fennmaradt pompán amit a Menander ház nyújt nekünk, rácsodálkozunk a hatalmas fórumra, bámuljuk az ókori ólom vízvezetéket és utcarendszert, látjuk az egykori utcai árusok házait, az ókori mindennapokban vagyunk mi magunk is. Döbbenten képzeljük magunk elé – nem lehet elképzelni – azt a bizonyos Krisztus utáni 79-ik év augusztus 24-éjét, amikor a háttérben tornyosuló Vezúv elpusztította a várost.
Egyértelmű irányjelző a kuplerájhoz
A festmény is árulkodó
Menander ház
Pompei vörös
Farkasokkal táncoló
Erzsi újrafesti a falat
Egész jó lett
Rossz emberek, nem sajnálni
Kifelé
A bejárat felülről
Citrom mindenhol van
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
juhlaci 2013.03.04. 21:31:28
Catella 2013.03.04. 23:19:02
alwaystraveling 2014.09.17. 10:05:41
yolee21 2014.09.18. 12:48:01
alwaystraveling 2014.09.18. 15:41:22
Tegnap kértem tőle árajánlatot, de nem válaszolt eddig! Ha már írsz, látom az oldalon, hogy komolyan érdekelnek a borok, esetleg ha az Amalfi-parton vagy Sorrento környékén találtatok valami jó borbárt ahol csinálnak borkóstolást vagy tematikus borvacsorát, szívesen fogadnám annak is az elérhetőségét! Előre is köszönöm: Gyöngyi