A nagy rozé 2012 teszt folytatódik...

  Azt nem állítanám, hogy közkívánatra, inkább csak a saját szórakoztatásunkra fogtunk bele ismét 6 újabb rozé kóstolgatásába. Azt már szinte mondanom sem kell, hogy fő szponzorunk megint csak B. séf volt, ám ezúttal a 6 rozé mellett 6 vörös is érkezett a már elmaradhatatlan fadobozban, amely azóta nappalink falát ékesíti, mint exkluzív polc.

Tiffán Villányi Rosé Cuvée

  Erős kezdés volt ez a borválasztás a nagy múltú pincészettől egy kedd estére. Érdekes színével tűnt ki a többiek közül, amely nem a megszokott rózsás, inkább narancsba hajló, pont, mint az első tavaszi virágok között megvásárolt törpedáliánk. Pohárba töltve már sejthető volt, hogy komoly borral ülünk szemben, szinte olajos sűrűségű nedű került elő az üvegből. Első szippantásra az illata édes, sütis, majd később valamilyen bogyós savanykás gyümölcsre emlékeztető, azonban a vanília illata végig uralta a kóstolót. Az első korty már igazolta a sejtést, hogy ez nem egy hevenyészve összedobott buli bor, íze telt, savanykás, kis kesernyével a végén. A 2012-es nagyszerű évjáratnak köszönhetőn erőteljesen alkoholos, már-már testes, hosszan tartó ízzel. Nagyon el tudom képzelni önmagában egy hűvösebb nyári estén, de még inkább fröccsként egy álmosító meleg nyári napon, pokrócon fekve egy jó könyv társaságában.

Vesztergombi Rose

  Nem csak Villányban vannak ám akár évszázados múltra visszatekintő borászatok, hanem a kevésbé felkapott, ám mégis sok egyediséggel megáldott szekszárdi borvidéken is. Ilyen a Vesztergombi pincészet is, amiről ugyan már sokat hallottam, de szégyen-gyalázat, még sosem kóstoltam boraikat. Bár kaptunk már B. séftől Vesztergombi (vörös)bort, de miután kitanultuk, hogy olyan jóféle, hogy még a 100 legjobb magyar bor között is számon tartják, bekerült a boros polc aljára, ahol a különleges alkalmakra tartogatott italokat rejtegetjük magunk elől. Szóval a bor: meglepően hóka színű, mintha tréfás kedvű manók csempésztek volna a fehérnek készülő közé csipetnyi vöröset. Illata elsőre megdöbbentően sárgadinnyés, de nem ám a nyári, hanem a korai (külföldi) fajtára gondolok, aminek már emlékeztet az illata az igazira, de íze még semmi. Ugyanez nem mondható el a borról, bár a színe alapján elvártan üdének, könnyűnek és gyümölcsösnek tűnik, mégis karakteres. Veszélyes kombináció ez, elhamarkodottan megállapítottuk, hogy ehhez nem kell szóda, mégis így az üveg nagy részének elfogyasztása után óva intenék mindenkit, hogy üdítőként tekintsen erre a borra. Vigyázat a 2012-es évjárattal, a sok napsütés és hosszan tartó nyár, ami ilyen magas cukortartalmat és ezáltal magas alkohol fokot adott a borainknak becsapós ám!

Bock Villányi Rosé Cuvée

  Így a villányi Borzsongás utáni héten nehéz lenne bármi rosszat írnom villányi borról, de szerencsére erre nincs is szükség. Sosem gondoltam volna, hogy nemcsak hogy megszeretem a rozékat, de még különbséget is vélek felfedezni két fajta között, pláne nem egy borásztól származó fajták között. Pedig ez a cuvée teljesen más, mint a Portagéza volt, ez még nekem is egyértelmű. Szemben eper illatú és ízű testvérével, ez a bor illatában és ízében is inkább savanykás. Megint nem kis fejtörést okozott ízhez társítani az illatot, de azért csak sikerült. Én ugyan nem szeretem, de erről a rozéról a frissen sült, kicsit megporcukrozott meggyes piskóta illata jutott eszembe. Egyébként becsapós bor, erőteljesen szénsavas (mivel hozzáadott szénsavat tartalmaz), így eszembe sem jut szódát adni hozzá, gondolván, azt már Bokszi bácsi beletette. Így viszont ütős, itatja magát, mint egy könnyű fröccs, de a szódából csak a buborékok vannak benne, a víz nincs, tessék vele vigyázni!