Pármai bolognai 1.

Parma

Vajon mi az ami először (másodszor) eszünkbe jut Pármáról?

     A nyár, amikor olyan meleg van, amilyen itt (ott) még sohasem volt. Amikor még a megbízható német technika is feladja. Amikor néha olyan magas a páratartalom, hogy úgy érezzük magunkat, mintha meleg esőben sétálnánk. Amikor forró kövön ülve hűtjük le magunkat. Amikor még a gazdák is mobilklímát szerelnek be az istállóikba. A Pó síkságon ebben az évszázadban még nem mértek ilyen magas hőmérsékletet, mint abban a két hétben, amikor mi a környéken csatangolunk. Nem egyszerűen meleg van, hanem szinte minden egyes pillanatban elviselhetetlen a forróság. Perzsel a nap, tüzes az aszfalt, a jeges hűsítők sem érik el a céljukat. Az eredeti terveink ennek megfelelően folyamatosan változnak, városnézés és hegymászás helyett egyre több tó- és tengerparti programot iktatunk be, azonban nyakig vízben ülve sem tudunk mindig lehűlni.

   Emilia-Romagna és Marche. Szomszédok, de mégis nagy a különbség kettejük között. Az előbbi talán Olaszország leggazdagabb tartománya, fejlett ipar és mezőgazdaság jellemzi. Legnagyobb vonzereje mégis talán a messzeföldön híres konyhája, a világ egyik gasztronómiai központja, elég csak a Farnese család által felvirágoztatott Pármára vagy a Bentivogliók Bolognájára gondolnunk. De az Este-dinasztia központjában, Ferrarában is megnyaljuk majd mind a tíz ujjunkat és feltérképezünk még egy rakat csodálatos várost, a kultúra olyan bölcsőit, mint Cremona, Mantova és Piacenza, a balzsamecet központját, Modenát és Ravenna szűk utcáin is csatangolunk majd. Persze nem maradhat ki a Pó-delta sem, olyan kis csodákkal, mint a mini Velence, Chioggia vagy a testvére, Comacchio. De persze nem fogjuk kihagyni a tüzes Ferrari várost sem, Maranellót. Marche ezzel szemben sokkal vidékiesebb régió, híján van a nyüzsgésnek, néhány várostól eltekintve maga a megtestesült nyugalom. Élvezni fogjuk az Adria parti San Benedetto nyújtotta pihenést és olyan helyeken fogunk megfordulni, mint a világ legszebb kisvárosa, Urbinó, a mindig zsongó Ancona és nem utolsósorban a repülő templomáról híres Loreto. Nem lesz rövid, vágjunk is bele.

     Pármában kezdünk, négy éjszaka a Savoyban. Jól hangzik, de ez a Savoy azért nem az a Savoy. Viszont jó helyen van, Parma központja néhány sarokra csupán, közel leszünk mindenhez. Jó szokásunk szerint késő délelőtt már csöngetünk a recepción, szobát azonban csak kettő után fogunk kapni. Addig is sétáljunk egyet a városban. A második saroknál már érezzük, hogy baj lesz ebből, nagyon meleg van. Dél körül senki sem jár az utcákon, kihalt minden. Csak mi olvadozunk a járdán, szerencsére közel van a dóm, menedék lesz számunkra. A román stílusú Santa Maria Assunta Párma legnagyobb székesegyháza, a tizenegyedik században épült, egy korábban leégett ókeresztény bazilika helyén. A klasszikus szentháromság uralja a Piazza Duomót, a bazilika mellett a harangtorony és a keresztelőkápolna áll. Hűsölünk néhány percet, majd sétálunk legalább ötven métert, hogy árnyékba menekülve leüljünk egy teraszon, első pármai ebédünket fogjuk itt elfogyasztani.

     Nem is igazi étterem ez az aprócska Cardinal bár, a menü is csupán néhány sorból áll, mégis isteni finom minden fogás. Porcini gombás tészta, Emilia-Romagna méltán híres, vajjal készült raviolija és a pármai sonkás sárgadinnye, amennyire egyszerűek, annyira jól esnek most. No meg a jéghideg fröccs, nevezzük itteni nevén proseccónak. Ebéd után elfoglaljuk aprócska szobáinkat a Savoyban, tényleg nehéz a bőröndünket úgy elhelyezni, hogy ne essünk hasra benne. A szállással amúgy nem lesz semmi gondunk, a reggeli bőséges – a szikla méretű parmezánt kedvünk szerint törhetjük apró kavicsokká –, kávéra csak gondolnunk kell és máris landol előttünk. A személyzet pont annyira beszél angolul, hogy megértsük egymást, a mosoly elmaradhatatlan.

Savoynak Savoy

     Belevetjük magunkat a délutáni kánikulába, folyamatosan keressük a menedékeket. A monumentális Palazzo della Pilotta az első ilyen pont, hatalmas árkádjai szinte elnyelnek minket. Az épület egykori gazdái, a Farnese család tagjai bizonyosan rettegtek a betolakodóktól, döbbenetesek a méretek, fenyegetően magasak a falak, vastagok az oszlopok, ide aztán nehezen jutott be illetéktelen. Az épület sohasem készült el igazán, jelenleg három nagyobb látnivalóval büszkélkedhet. Itt találunk egy hatalmas archeológiai múzeumot, a Museo Archeologico Nazionalét és a tömérdek festményt bemutató Galleria Nazionalét. A leglátványosabb mégis talán a hatalmas fából készült színpaddal büszkélkedő Teatro Farnese.

    Pármát a Pó egyik mellékfolyója, a Parma szeli ketté, mondjuk mi ebből semmit sem látunk, a szinte csontszáraz meder fölötti Ponte Verdin keresztül közelítjük meg a Parco Ducalét, a város hatalmas kertjét. Persze a park is erősen köthető a Farnesékhez, nélkülük itt semmi nem jött volna létre. Több, mint kétszázezer négyzetméter, három kilométer fákkal szegélyezett sétány, halastó és szökőkút, ideális hely egy kis semmittevésre. Vittorio De Sica modernkori Biciklitolvajok-ja a szemünk előtt forog újra, szerencsére a canga marad a gazdájánál. A sunyi képű tolvajt később még többször látjuk a város utcáin, remélhetőleg hoppon marad élete végéig.

    Mondanom sem kell, templomokkal bőven meg van áldva Párma is, néhányban tiszteletünket tesszük. A feltűnően gömbölyded Santa Maria Della Steccata mellett mindenképpen említést érdemel egy falatnyi templom, kis méretét a nevével kompenzálja, Chiesa di San Rocco o Chiesa Cattolica dei Gesuiti, meg sem próbáljuk megtanulni.

     A város központja a Piazza Giuseppe Garibaldi, a nagy országegyesítőnek itt is megadják a tiszteletet. A Palazzo del Governatore, vagyis a kormányzói palota uralja a teret, belakja az egész északi oldalt, eltéveszteni sem lehetne. Szemben vele a Strada Farini, az egyetemi városrész központi utcája. Rengeteg bár és étterem teraszán verekedhetjük át magunkat, nem győzünk válogatni, hol igyunk meg egy pohár hűsítő Aperolt, együnk egy falat tésztát vagy salátát. Itt is fogunk még vacsorázni, szagolunk majd izzadt pincért és próbáljuk megfejteni egy-egy bár vendégeinek nemi hovatartozását. De ennél nagyobb feladványt is találunk majd magunknak, Emilia-Romagna városai éjszaka megtelnek a fejükön virágkoszorút viselő fiatal lányokkal, akik látszólag céltalanul bóklásznak az óvárosokban. A megoldást mindenképpen az egyetemi vizsgaidőszak végével összefüggésben kell keresnünk.

Farini és az egyetemi negyed - galéria (lehet kattintgatni)

A Piazza Garibaldi - galéria (lehet kattintgatni)

     Beülünk a Dómhoz közeli Borgo Marzo egyik éttermének teraszára, vacsorázni fogunk itt hamarosan. De előbb innánk egy-egy pohár proseccót és Aperolt, meg is rendeljük. Nem, enni még nem kérünk, majd egy kicsit később. Olyan nincs, ez nem egy kocsma, olvassuk ki pincérünk tekintetéből a gondolatait, mit is szeretnénk enni? Tényleg nem kérünk semmit, köszönjük. De persze ő győz, az italok mellé apró paradicsomos crostiniket, házi chips-et, földimogyorót kapunk. Errefelé nem szokás csak inni, a felénk oly népszerű kocsma fíling ismeretlen fogalom Olaszországban. Később rátérünk a vacsorára is, körtével érkezik a pármai sonka, a vargánya itt is isteni, sőt még az sem zavar, hogy az első adag rizottóm az ölemben köt ki. Hiába, no, ez az átka a heves olasz gesztikulálásnak, felszolgálónk nem tud elégszer elnézést kérni, szinte már én érzem kényelmetlenül magam.

     Az éjszakai Parma is legalább annyira forró, mint a nappali, nincs menekvés a nyár elől. Legalábbis nekünk semmiképpen, a helyiek ezzel szemben a legutolsó divat szerint felöltözve – férfiakat ritkán látunk rövidnadrágban – flangálnak az utcákon, beszélgetnek a piazzákon, sehol egy izzadtságfolt, a frizurák tökéletesek. Stílus mindenek előtt, szeretem az olaszokat, mondtam már?

Következik: Piacenza